Életmódom

25201706V

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel


Együttélés kamaszkorban

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Valamennyiünknek van elképzelése arról, milyen is lesz a gyermeke, mikor felnő. Azonban, ahogy mondani szokták, ember tervez… Bár mi vagyunk a szülei, nem irányíthatjuk csemeténk életének minden egyes mozzanatát. A felnőtté váláshoz vezető út hosszú, rögös, és buktatókkal teli. S olykor az is előfordulhat, hogy szemünk fénye már kamaszként úgy érzi, tudja, mit akar: összekötni életét a szerelmével – ami mindkét család életét felforgat(hat)ja.

Néhány évtizede sokkalta konzervatívabb volt a társadalom. Akkoriban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi és egy nő úgy háljon együtt, hogy előtte nem léptek frigyre Isten szent színe előtt. Ugyanakkor, a legtöbb családnál már a lány gyermek érkezésekor el volt döntve, kihez fogják feleségül adni szülei. A jó hírnév, a vagyon, és a tisztelettudás volt az elsődleges, csak eztán jöhetett szóba a szerelem – válásról pedig szó sem lehetett! Az idők során ehhez képest mára már teljesen átrendeződtek a normák. S habár esetenként még mindig köttetnek érdekházasságok, normál esetben két ember együttélésének nincsen semmi akadálya. Ám mi a helyzet abban az esetben, hogyha kamasz gyermekünk bejelenti, mától fogva közös fészket szeretnének kedvesével? 

Szülői szemszög
Mindig is tisztában voltunk vele, hogy egyszer eljön majd az idő, mikor csemeténk kirepül, és önálló életet kezd. Mi terelgettük, a szemünk láttára cseperedett. Tisztában vagyunk a képességeivel és a korlátaival is. Hogyha nem voltunk túlságosan helikopter-szülők, jó eséllyel felelősségteljes, önmagáról és környezetéről gondoskodni képes fiatalt neveltünk belőle. Tudnunk kell elengedni a kezét – ugyanakkor bármikor újra megfogni is.

Hogy megkönnyítsük a fiatalok és a saját magunk dolgát is, a legkézenfekvőbb, hogyha felajánljunk, hogy gyermekünk szíve választottja költözzön be hozzánk. Albérletet fenntartani egyébként is költséges, másrészt pedig mindannyian megbizonyosodhatunk a fiatal pár életrevaló rátermettségéről. Ehhez azonban szükségük van nagyobb mozgástérre. Attól a pillanattól kezdve, hogy a leendő új családtag betolja gyermekünk szobájába bútorait, viselkedjünk egyenrangú félként mindkettejükkel. Ha továbbra is azt érzékeltetjük velük, hogy még csak kamaszok, épp az ellenkezőjét fogjuk elérni, mint amit szeretnénk. Sose navigáljuk őket, csupán tanácsokkal segítsük a közös fejlődéshez. Hagyjuk, hogy éljék a saját életüket, hogy kivehessék a részüket a házimunkából, és a házkörüli teendőkből – hiszen amint ténylegesen kirepülnek, mindez az ő dolguk lesz teljes egészében. Bíztassuk őket, hogy érvényesüljenek többet a konyhában, például hetente többször is megfőzhetik együtt az ebédet, vacsorát – és a hozzávalókat is ők maguk szerezzék be. A legfőbb mozzanata mindig az legyen, hogy legyenek letisztázva a szerepek. Ne dolgozzunk egymás ellen. Ezt egy rendszer felállításával könnyedén meg is előzhetjük. Heti bontásban kiírhatjuk például a hűtőre, hogy mikor ki vásárol be, ki főz, ki takarít hol, stb.

Hasonló kis praktikákkal hozzájárulhatunk, hogy megtapasztalják a valódi felnőtt létet. Némiképp a mi vállunkról is le-leveszik a munkát, míg megosztjuk a párral otthonunkat, és a leválásban is segít valamelyest, hiszen lassan hosszászokunk az új helyzethez, hogy idővel gyermekünk és választottja külön családot fognak alkotni, a szülői házon kívül. S minthogy lakva ismerszik meg igazán a másik, idővel az is kirajzolódik, kapcsolatuk valóban megállja-e a helyét az életben.

Kamasz szemszög
Mikor az ember szerelembe esik, nagy álmokat kezd el dédelgetni. Minden ábránd szerves része a közös fészek mivolta. Mikor elég stabilnak érezzük a kapcsolatunkat, egyre többször kerül szóba az összeköltözés gondolata. Amennyiben jó kapcsolatot ápolunk szüleinkkel, szorongások nélkül leülhetünk velük beszélni szándékainkról. Hogyha viszonyunk nem éppen felhőtlen, abban az esetben se mondjunk le terveinkről, vegyünk egy nagy levegőt, és osszuk meg velük érzéseinket. A szülők mindig a gyermekük javát akarják. Ha egy mód van rá, támogatni fognak, nem pedig a boldogságod útjába állni.

Jóllehet, úgy érezzük, kedvesünk minden apró mozzanatát ismerjük, azonban több hónapos együttélés során derül ki igazán, hogy egymásnak lettünk-e teremtve. A kívülállók pedig objektivitásuk által jobban rálátnak a dolgokra. Tehát, hogyha anyu vagy apu szembesít kedvesünk egy-egy negatív tulajdonságával, gondoljuk át mi magunk is a történteket, a helyzetet, mielőtt cselekednénk. Fontos szem előtt tartanunk, hogy kamaszként még nem vagyunk egészen felnőttek. Ha azonban elfogadjuk szüleink útmutatását, és a mindennapi harcok helyett a közös nevezőt választjuk, életrevalóságot tanulunk. A dac és a sértődősdi gyermeteg reakciók. Miért várjuk el szüleinktől, hogy felnőttként kezeljenek bennünket, ha mi magunk nem vagyunk képesek felelősségteljesen viselkedni?

Vegyük ki a részünket a mindennapokból. Ha valóban komolyak a szándékaink, és közös fészket szeretnék szerelmünkkel, idővel rá leszünk kényszerülve a házimunkára és a létfenntartásra. Bevásárlás, főzés, mosás, takarítás… miután elköltözünk hazulról, anyu nem fog átjárni, hogy ezeket megcsinálja nekünk, és apu sem fog zsebpénzt adogatni a kezünkbe, hogy legyen miből költekeznünk. Hogyha elég idősnek érezzük magunkat ahhoz, hogy összebútorozzunk kedvesünkkel, akkor ideje beleszoknunk a felnőtt szerepvállalásba is.

Az élet sosem egyszerű, de csak rajtunk múlik, mennyire bonyolítjuk jobban, mint kellene. Hogyha minden lehetséges eshetőséget számításba veszünk és megbeszélünk, ha letisztázzuk a szabályokat, és nem próbálunk uralkodni a másikon, kamaszként, és felnőttként is segíthetjük a másikat. A változás sosem könnyű, de kompromisszumokkal mindig dűlőre juthatunk.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark